A Római Birodalomról

Róma városát Marcus Terentius Varro számításai szerint Kr.e. 753-ban alapították. A kezdetben kicsiny városállam az évszázadok során a hódító hadjáratok eredményeként óriási birodalommá növekedett. A Római Birodalom legnagyobb kiterjedése idején, Traianus uralkodása (Kr. u. 98-117) alatt, kb. 5 900 000 km² szárazföldi területre terjedt ki. Ekkor a rómaiak kezében volt Itália, az Alpok, a Duna jobboldali partvidéke végig a folyam mentén, a mai Franciaország, Nagy-Britannia nagy része (Anglia, Dél-Skócia), az Ibériai-félsziget, Észak-Afrika a mai Marokkótól egészen Egyiptomig, a Közel-Kelet egészen Mezopotámiáig, Kis-Ázsia, a teljes Balkán-félsziget és a Kárpát-medence nyugati és keleti része, illetve függő területek a Fekete-tenger északi partvidékén. Ezzel a Római Birodalom Nyugat-Eurázsiának kb. a felét foglalta magában és az ókori közel-keleti, európai, illetve afrikai birodalmak történetében a legnagyobb kiterjedésű volt, amit csak a Hun Birodalom múlt felül az ókor legvégén. Róma kora vaskori falvak laza hálózatából lett az ókori világ “fővárosa”. Történelme nemcsak az emberiség egyik leghihetetlenebb kalandja, de egy olyan “híd” kiinduló pontja is, amely az itáliai civilizáció kezdeti korszakát és a modern nyugatot köti össze. Róma város fennállásának 1200 esztendeje alatt folyamatosan terjeszkedett és változott: népeket, eszméket, technikai eljárásokat és hitvilágokat olvasztott magába.

Róma nagysága elsősorban abból ered, hogy más ókori civilizációk tudását, illetve saját tapasztalatait felhasználva és azokat eredeti módon összegezve olyan győztes és ma is páratlan kultúrát hozott létre, amely évszázadokon át meghatározó és uralkodó szerepet töltött be a világban.

A római szellemiség terjedésének folyamata lényegében két részletben valósult meg: az első szakaszban Róma megerősítette hatalmát az Itáliában élő etruszkok és italicus törzsek között. Miután Róma az ókori Itália politikai, társadalmi és kulturális központjává vált, összetűzésbe került a Földközi-tenger medencéjének nagy civilizációival, a pun és a görög-hellenisztikus világgal, majd történelmének második szakaszában - a köztársaságot az Kr.u.1. században felváltó császárság megszilárdulásával - Róma kapcsolatba került más, az akkoriban ismert világ peremén elhelyezkedő területekkel, így Európa kontinentális részeivel és a nyugati provinciákkal.

Augustus császár Julius Caesar örökösének tartotta magát, és a hódítások terén is méltó utódja kívánt lenni. Legfőbb céljának tekintette a birodalom határainak kiterjesztését a Rajnától a Dunáig.

A Dráva-Száva köze, Ausztria keleti határvidéke és a Dunántúlt magába foglaló terület, egy Augustus császárral (Kr.e. 31.– Kr.u. 14.) kezdődő és Claudius császárral (Kr.u. 41-54) végződő több lépcsős folyamat eredményeként lett a Római Birodalom része. A római tartomány a Pannonia nevet az itt lakó egyik népcsoportról, a pannonokról kapta.

Az államformán, az európai közigazgatás, jogrendszer és törvényhozás alapjain túl, a római civilizáció örökségeként tartjuk számon a keresztény vallást, melynek korai története elválaszthatatlanul összefonódik a Római Birodalom történetével: a római világ volt a keresztény tanítások közvetítő csatornája, melynek köszönhetően a birodalom utolsó szakaszában létrejöttek a kereszténység saját szervezetei, majd az új vallást átvették a szláv és a germán népek is. Végül és nem utolsó sorban meg kell említeni a latin nyelvet, mely évszázadokon át szolgált – és szolgál még ma is – a tudomány eszközeként.

Az örökség másik alapvetően fontos részét a római mestereknek köszönhető városépítészeti, építészeti és mérnöki művek alkotják. A városok alaprajzának római mintára való átalakítása, és különösen az az urbanisztikai modell, melynek központjában különváltak a közéleti funkciókat ellátó területek (a fórum a hozzá tartozó épületekkel) és a magánéletnek szentelt terek (domusok - lakóházak, villák, szórakoztató létesítmények: színházak, amfiteátrumok, fürdők) különösen elterjedtek. A mérnöki alkotások közül néhány építészeti technika és bizonyos anyagok használata (tégla, illetve a boltozat és az ív alkalmazása) és elsősorban a közhasznú és funkcionális alkotások terjedése – hidak, vízvezetékek) - fontos hagyatékai a római civilizációnak.

Forrás: Maria Teresa Guaitoli: Róma, Évezredek Kincsei, Gabo Kiadó, 2006.