Jézus születési helye Betlehem városa volt. Betlehembe egy népszámlálási rendelet miatt kellett ellátogatnia a Dávid nemzetségébe tartozó családnak. Ezen út során született meg a kis Jézus a legelterjedtebb keltezési javaslat szerint Kr. e. 7-ben, amikor a betlehemi csillag (a Jupiter és a Szaturnusz együttállása a Halak jegyében) látható volt Palesztina fölött. Mivel szállásuk nem volt, így egy egyszerű istállóban található jászolba fektették az újszülöttet. Itt kereste fel őket Máté evangéliuma szerint a három napkeleti mágus (bölcs), vagy más nevükön a három királyok, nevük egy 2. században már adatolt hagyomány szerint Gáspár, Menyhért és Boldizsár volt. Kilétük bizonytalan, egyes történészek szerint vagy perzsa, esetleg babiloni főpapok, vagy arab előkelőségek lehettek. A Cella Septichora Látogatóközpontban bemutatásra került Péter-Pál sírkamra falfestményein feltehetően Mária és a kisded Jézus, valamint a három királyok ábrázolása látható.

Iudaea egy földrajzi régió a Közel-Keleten, a történelmi Izráel földjének déli, hegyes-dombos része. Az Izráel tizenkét törzse felett uralkodó Salamon király halála után Júda a két részre szakadt királyság (Izráel, Júda) déli királysága lett Kr. e. 586-ig. Nevét Júda törzséről kapta, mert a terület nevét először a törzs által lakott hely azonosítására használták. A rómaiak jelenléte Iudaea területén Kr. e. 63-tól folyamatos, amikor a Pompeius vezette római csapatok a Földközi-tenger keleti partvidékének területeire terjesztették ki befolyásukat. Ekkor Iudaea Róma fennhatósága alá került, ám élén átmenetileg meghagyták a zsidó királyokat. Jézus idején Nagy Heródes király Kr.e. 4-ig a rómaiak kegyéből uralkodott, Pontius Pilatus Kr. u. 26 és 36 között római helytartó, Augustus pedig a császár (princeps) Kr. e. 27-től Kr. u. 14-ig, akit Tiberius császár követett Kr. u. 37-ig. Nagy Heródes idején a helyi ügyekkel a király foglalkozott, a rendfenntartással az ott állomásozó római katonaság.

A kereszténység legkorábbi terjesztői az apostolok voltak, akik felhatalmazást kaptak Jézustól, hogy hirdessék az Ő igéjét és tanításait. A 12 apostol a következő volt: Simon (később Péter), András (Péter testvére), Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté, Jakab (Alfeus fia), Tádé, Kánai Simon, Iskarióti Júdás. A tizenharmadik apostol Pál volt, aki csak látomásában találkozott Jézussal.

Péter apostol eredeti neve Simon volt, a Péter nevet, amely a görög Petrosz (kőszikla) szóból ered Jézus adta neki. Jézus halála után ő került a keresztény vallás, az új vallás élére. Péter volt Jézus legrettenthetetlenebb és legbuzgóbb tanítványa, és éppen ezért érte meglepetésként mesterének állítása: “Azt mondom néked, ezen az estén, míg a kakas kukorékol, háromszor fogsz engem megtagadni.” Miután Jézust letartóztatták, Péter valóban háromszor tagadta le, hogy Jézus tanítványa volt, csak hogy életét mentse. Amikor a kakas megszólalt, Péternek eszébe jutottak Jézus szavai, és megbánta tettét. Innentől még buzgóbban hitt, és hirdette Jézus igéjét. Mircea Eliade vallástörténész szerint ennek a történetnek a jelentése nyilvánvaló: az üdvösség elnyerésében csak az számít, hogy az ember bánja meg bűneit, és sose veszítse el a reményt. Péter bűnbánata bizonyos mértékig példává lett minden keresztény ember számára.

Pál apostol a kisázsiai Tarszosz városában született Saul néven. Jómódú zsidó családból származott, és római polgárjoggal is rendelkezett. Pál kezdetben a Mózes törvényeit szigorúan betartó zsidó farizeusok híve volt, s így először a keresztény közösségek zsidó üldözőinek sorába állt. Ám amikor Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, hogy az ottani keresztények ellen is harcba szálljon, útközben égi fényt látott és szózatot hallott, ami rendkívüli hatással volt rá: üldözőből a kereszténység legbuzgóbb hirdetőjévé vált. Mivel nem tartozott azok közé, akik közvetlen szemtanúi voltak Jézus tevékenységének, először el kellett fogadtatnia elhivatottságát az első jeruzsálemi keresztény közösséggel. Miután ez megtörtént, szembeszállt a „konzervatív” palesztinai Jézus-hívőkkel, akik a kereszténységet csak a zsidó valláson belüli irányzatnak tekintették, a pogányok csatlakozásának feltételéül a körülmetélés mellett a mózesi törvények teljes körű betartását írták volna elő. Pál tevékenységének jelentősége abban áll, hogy azt vallotta: lehet és kell hirdetni az új hitet minden nép, és nem csak a zsidó nép fiai között. Hosszú térítő útjai során, bejárva Szíria, Kis-Ázsia, Görögország városait, egyre nyíltabban hirdette, hogy az ő hivatása a pogányok és a népek megtérítése, Jézus pedig nem egy néphez, hanem az egész világhoz szólt.

A Római Birodalom keleti részében tett három hosszú misszionáriusi útját követően Pál visszatért Jeruzsálembe. Itt őrizetbe vették, majd Rómában bíróság elé állították, legkésőbb 67-ben kivégezték. Mivel ellentétben a többi apostollal Pál római polgár volt, nem alkalmazhatták a megszokott kegyetlenséget (keresztre feszítés), így lefejezték.

Péter és Pál apostolok emlékét a római keresztények megőrizték. 165 körül a Via Ostiensén (S. Paolo fuori le mura bazilika) tisztelték Pál sírját. A Via Appián, a S. Sebastiano katakomba területén 258 és 260 között, Valerianus császár keresztényüldözése idején a mindkét két apostol ereklyéit (földi maradványait) őrizték, a szent hely később is jelentős zarándokhely maradt. A régi Szent Péter Bazilikát Nagy Constantinus építtette 318 után, és az oltárt egy olyan emlékhely (a 2. század végén már létező ún. Gaius tropaion) felett helyezte el, ahol a római keresztények Péter sírját tisztelték.

Péter és Pál ábrázolása gyakori az ókeresztény művészetben. A pécsi világörökségi helyszínen, Pécs/Sopianae ókeresztény temetőjének emlékeit bemutató Cella Septichora Látogatóközpontban található 4. századi sírkamrák egyikében szintén látható a két apostol ábrázolása, mely a falfestmények után a Péter-Pál sírkamra nevet kapta.

Antiochia az ókori világ egyik jelentős városa a mai Törökország és Szíria határvidékén. A rómaiak Kr.e.64-ben foglalták el a Szeleukida Birodalom legjelentősebb városát, amely Syria provincia székhelye lett.

Antiochia a kereszténység egyik korai bölcsője volt. A 40-es években Péter és Pál apostol is ellátogatott ide, ahol vita bontakozott ki arról, hogy az apostoloknak kit szabad megkeresztelniük, és kit nem. Sokan úgy vélték, hogy csak a zsidókat kell megnyerni Jézus tanításainak, és a pogányokat nem szabad megtéríteni. Péter és Pál apostolok tevékenységének eredménye, hogy az első jeruzsálemi zsinat után (Kr. u. 49) a keresztény közösségek elfogadták, hogy az Úr igéje mindenkinek szól, és előtte mindenki egyenlő, ezért bárkit meg lehet keresztelni. Pál Antiochiából indult térítő útjaira: Kis-Ázsiába, Görögországba, Jeruzsálembe, majd onnan Itáliába. Antiochia az 1. század végére minden téren a keresztény vallás és kultúra fellegvárává változott. Az első században az egész birodalomban itt volt a legnépesebb keresztény közösség.

A 3. század a kereszténység gyors terjedésének korszaka volt, különösen a 260-303 közötti időszak, amikor a római hatalom türelmet tanúsított a keresztények iránt, s azok békében gyakorolhatták vallásukat. Ekkor szaporodtak meg a keresztény közösségek a birodalom nyugati felében, s ekkor vert gyökeret a kereszténység Pannóniában is. A tartomány csaknem minden jelentősebb városában létrejött keresztény közösség, élén püspökkel. Az írott források szerint biztosan püspöki székhely volt Mursa (Eszék/Horvátország), Sirmium (Sremska Mitrovica/Szerbia), Siscia (Sisak/Horvátország), Cibalae (Vinkovci/Horvátország), Poetovio (Ptuj/Szlovénia), és valószínűleg Scarbantia (Sopron) is. Sopianae jelentős keresztény közösségére a feltárások során nagy számban előkerült késő római ókeresztény temetői építmények, sírkamrák, sírkápolnák utalnak. A 303-ban és 304-ben lezajlott utolsó nagy, birodalmi méretű keresztényüldözések idején a nyugati provinciákhoz képest viszonylag sok pannóniai keresztény szenvedett vértanúságot.